Prológus

A világoskék ég telis-tele volt vattacukor alakú bárányfelhőkkel, a szél gyengéden lengedezett, pont annyira, hogy ne legyen elviselhetetlen a nyári Nap melege. Kellemes idő volt és én kiélveztem a pillanatot. Ritkán adatott meg a perc, hogy pihenhettem és még kevésbé gyakran az, hogy ekkor boldog is voltam. Mert bizony az voltam. Nagyot sóhajtottam és homlokomról letoltam érzékeny szemem elé a napszemüveget, majd befeküdtem a levendulalila napozóágyamba és átadtam magam...az emlékeknek.

  Ostoba. A fehérre mázolt falak és a kemény kötésű könyvek is ezt sugallták. A fény utat tört magának, a egész szoba úszott a világosságban, a hófehér függöny is könnyedén lengett,akár egy született nemes. A filozofikus tárgyak is öntötték az újjászületést. A könyvgerincen aranyul csillogó latin betűkről is sütött a bölcsesség. Az ésszerűség, az agy értelme, a tudományok. A képek is efféle stílust hordoztak,én pedig ott ültem a kifogástalanul mázolt székemen, nevetségesen. Egyedül a helység sötét, aprólékosan kidolgozott, lakkozott asztalával teremtettem összhangot. Ő is olyan kívülálló és merev volt, pont mint én. Előre bámultam érzelemmentesen, akár egy robot. Hiszen mindenki ezt várja el, hogy élj pont úgy!

Sehol egy óra, egy csöpögő csap vagy a város moraja. Semmi. Az idő megállt, csak a csend honolt, a némaság, az ártatlanság, a valódiság, a logika. Hogy kerültem én ide?

Kinyílt az ajtó. Azt sem tudtam eddig, hogy van,túlságosan beleolvadt a környezetébe. Egy feketébe öltözött nő állt a küszöbön, lelkem mélyén üvöltöttem, hogy jöjjön beljebb, de arcom letisztult maradt, nem akartam, hogy belém lásson. Ám ő hirtelen felemelte a fejét és a szemembe nézett, és nem akarta megszakítani ezt a fajta utat felém. Micsoda kontraszt! Nem tudom meddig méregettük egymást, míg elindult felém. Magassarkújának kopogása bántotta a fülem, blézere alól egy apró tükröt húzott elő és az ölembe rakta, miközben hozzám sem ért. Fájt. 

-Nézd meg magad! - hangja lágy, akár egy angyal vagy mint a tavaszi szellő a virágos hegyoldalon. Nem utasított, csak kért. Nem mosolygott, mégis segítségnyújtóan szólt.

Felemeltem fehér ruhámról a hideg tükröt és megláttam...őt. Hosszú percekig szemléltem, majd mögém lépett és a tárgy egy embert ábrázolt két testben.